A fax feltalálója a skót Alexander Bain, órakészítő, aki 1843-ban szabadalmaztatta a berendezést, amit elektrokémiai telegráfnak nevezett. Jelentősége az volt, hogy Morse távírójánál gyorsabb adattovábbításra volt képes. A találmánnyal Bain kivívta Morse haragját.
Az ősi fax a küldő és a fogadó oldalon is egy-egy ingát tartalmazott. A küldő oldalon egy fém kefe egy fémlapot söpört végig az inga lengésének megfelelően. A fémlap dombornyomott formában tartalmazta a küldendő üzenetet, és a kefe csak ott ért hozzá a lemezhez, ahol az domború volt. Az érintkezés pillanatában a fém kefe zárta az áramkört, amikor nem érintette a lemezt, akkor az nyitott áramkört eredményezett. Ez az elektromosjel-sorozat haladt át a távíró vonalon. A vonal végén egy hasonló inga mozgott egy kálium-jodiddal átitatott papíron, ahol az elektromos jelnek megfelelően reprodukálta az üzenetet. Ezt pedig úgy történt, hogy az áram hatására a megfelelő helyeken sötétbarnára színeződött a papír.
Frederik Bakewell 1848-ban másolós telegráfnak nevezte el találmányát, ami fém fóliáról továbbította a szöveget, úgy, hogy a fóliát egy henger palástjára terítette, amit egy fém tű tapogatott le. A felvitt festék szigetelő, a festék nélküli felület vezetőként viselkedett, és az így kapott elektromos jel rajzolta ki egy elektromosságra érzékeny papíron a szöveget.